Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap > Cikkek érdekességek >

A Német Páncélos Rohamjelvény Története - Első rész - Kezdetek, szabályozás

A Német Páncélos Rohamjelvény Története - Első rész - Kezdetek, szabályozás

Ahogyan sok minden más kitüntetés, úgy az itt tárgyalt, a páncélos fegyvernem számára alapított elismerés sem előzmény nélküli. Története egészen az első világháborúig nyúlik vissza. Noha az első német A7V páncélosokat 1918. március 27-én vetették be, valós harctéri körülmények között, mégis fordulópont a történet szempontjából. Igaz létszámuk a háború végéig nagyon alacsony maradt és mindösszesen 25 darab készült belőlük, nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, pláne nem lehetett velük megváltoztatni a háború kimenetelét. Ezzel azonban a történet természetesen nem érhetett véget.

Rövid pályafutásuk nem maradt eredménytelen, hiszen 1921. július 13-án a védelmi miniszter (Reichwehrminister), Dr. Gessler, megalapítja a Csatapáncélos Jelvényt, azaz németül Panzerkampfwagenabzeichen-t. Ebből utólagosan összesen 99 példányt adományoznak, melynek gyártásával a már jól ismert C. E. Juncker céget bízzák meg.(Kutatásokban, igaz még szilárd írásos bizonyíték hiányában ugyan, de többen feltételezik, hogy a Junckeren kívül más kisebb gyártók is részt vettek a jelvények gyártásában az 1920-as, 1930-as években.) 

1. kép - Az egyik az AV7 páncélosok közül.

Az adományozást követően azonban nem kaptak a kitüntetettek elismerést, hanem azt maguknak kellett megvásárolni, saját költségen. Az államtól csak az adományozást elismerő dokumentumot vehették át. (Hasonló példákat sok esetben láthatunk a német falerisztika történetében lapozgatva. Ez előtt és ez után is számos példa fordult elő.)

Az jelvényen egyébként már akkor feltűnik a koponya és keresztbe tett lábszárcsont, amely tradícionálisan a huszár egységek szimbóluma volt.

2. kép - A fotón Adolf Hitler és Sepp Dietrich látható. Egyenruhájának zsebén megfigyelhető a Panzerkampfwagenabzeichen.

A két világháború között a spanyol polgárháborúban 1936-1939 között szolgálatot teljesítő német páncélos egységek sem maradhattak elismerés nélkül, hiszen részükre került megalapításra 1936-ban a Páncélos Csapatjelvény, azaz Panzertruppenabzeichen, amelyet Wilhelm Ritter von Thoma mutatott be. Míg első világháborús elődjének kiérdemléséhez három harctéri akció volt szükséges, addig itt három hónap szolgálat szükségeltetett.

3. kép - Panzer I-es a spanyol polgárháborúban.

A kitüntetés eredetileg nem volt államilag elismert (mindemellett nem is szankcionálták viselését), amelyet csak később Von Brauchitsch  1939. július 10-én hagyott jóvá. A kitüntetés ebben az esetben is egy fokozatában létezett ezüst színben, kivéve azt az egy aranyozott példányt, amelyet von Thoma ezredes (Oberst) számára adtak át.

Az elismerésen itt is felbukkan a koponya a keresztbetett lábszárcsontokkal, a páncélos és a babérkoszorú is. Noha a koponya nagyobb, központi szerepet kapott.

4. kép - A Condor Légió páncélos elismerésének viselése.

Mielőtt azonban tovább haladnánk a jelvény formai változásaival, adományozásának feltételeivel, következő korszakával, nézzük meg, milyen eddig megjelent szakirodalmakban találhatunk rájuk példát, az elsődleges forrásnak tekintehtő szabályozásokon kívül.

Gyűjtőként alap irodalomként tekinthetünk Dr. Heinrich Doelhe 1943-as munkájárára, így érdemes minden kutatást, utánaolvasást ebben kezdeni. Természetesen, ha megtaláljuk, hiszen kiegészítés 1943 után már nem készült hozzá, ennek ellenére nem csak remek kordokumentum, hanem az első, a témával alaposan foglalkozó gyűjtőmunka, amely, ha téved is egyes helyeken, amelyekre Antonio Scapini, vagy Philippe De Bock felhívták már a figyelmünket, de a maga nemében egyedülálló, hiszen az akkor fennálló rendszerben került megírásra. 

A fent említett mű természetesen mellébeszélés és szinte felvezető nélkül belevág a lényegi részbe és összefoglalóan leírja, mit is kell tudnunk az elismerésről. 

5. kép - Dr. Doelhe méltán híres munkája még napjainkban is kapható, nem számít rikaságnak, de kevés az igazán jónak mondható példány.

A kitüntetés tervezője a berlini székhelyű Ernst Peekhaus (mint sok más elismerés esetén, így a tervező neve is gyakran szerepel, megemlékezvén munkásságáról), amelyet 1939. december 20-án alapítottak. Elérhető volt mindazon 1940. január 1-el állományban lévő tisztnek, altisztnek és sorállományú személyzetnek, akik mint páncélos parancsnok, rádiós, lövegkezelő, vagy vezető beosztásban szolgáltak. A korábban bemutatott rohamjelvényekhez hasonlóan, három különböző időpotnban és helyszínen végrehajtott támadás volt a kiérdemelhetőség alapfeltétele. 

Ehhez érkezett az 1940. június 1-én keltezett módosítás, mely szerint a páncélos egységek lövészei és felderítői is kiérdemelhették, a korábbi feltételekben megszabottak szerint, noha ezen elismerések színe az ezüsttel ellentétben bronz. Ezt lezárva még rövidebben fogalmaz az író, hiszen még megemlíti, hogy az elismerésre adományozásában, felterjesztésben az egységek parancsnokai kompetensek, illetve magát a jelvényt a zubbony bal oldalán szabályszerű viselni. 

Később, egy szintén nagyobb, átfogó munkában igyekszik némiképpen helyretenni, pontosítani John R. Angolia a (For Führer and Fatherland) a korábban leírtakat. (A hiátust követően az 1976-ban John R. Angolia által írt kettő kötetes munka volt az, amely komoly, évtizedeken keresztül jól használható irodalomként funkcionált és egészítette ki azokat a hiányosságokat, amelyeket Dr. Heinrich Doelhe nem vezetett fel kellő pontossággal, esetleg tévedett bennük.) Ebben már találkozhatunk azzal, hogy a bronz fokozatra jogosultak az 1940-es módosítás szerint páncélgránátosok, vagy olyan személyek, akik páncélosok helyett páncélautók személyzetét képezték. Emellett kitér arra is, hogy a Condor Légió adományozásait felülírta az új rendelkezés.

6. kép - Az Angolia-féle munka noha modernebb, de alapvetően sok tvedés található benne. Ennek ellenére a kiadás évében egy nagyon jó, hiánypótló munkának számított.

Itt már olvashatunk a 25-ös, 50-es, 75-ös, 100-as számokkal ellátott elismerésekről is (alapításuknak oka, hogy a korábbi számozatlan jelvények nem reprezentálták megfelelően a kitüntetett harctéri tapasztalatait), noha ez utóbbit  a háború előrehaladott állapotában látták szükségesnek bevezetni. Szintén nagyon röviden, egy mondatban olvashatunk arról is, hogy viselésük a bal zubbonyzseb közepén volt szabályos, amennyiben más magasabb kitüntetés birtokában nem volt tulajdonosuk.  Ez utóbbi fontos, hiszen a vaskereszt első osztálya magasabbnak számított, így nem maradhatott középen a Páncélos Rohamjelvény.

 

A legrészletesebb összefoglalót jelenleg Philippe De Bock: The German Panzer Assault Badge című kettő kötetes munkája foglalja a legjobban össze, az eddig ismert és elfogadott korabeli típusvariánsokat is beleértve. Ebből igazából szinte mindegy, hogy az első, vagy második kiadás van a birtokunkban, hiszen mindkettő kiválóan használható, igényes munka. 

7. kép - Philippe De Bock kiváló kétkötetes munkája. Részletesen tartalmazza a gyártókat, variációkat, így egy kiváló segédanyag a tematikus gyűjtéshez.

Végig olvashatjuk, hogy a Heeres-Verordungsblatt különböző számaiban, milyen a kitüntetésre vonatkozó rendelkezések jelentek meg és ezek, hogyan változtatták meg az adományozás feltételeit, amelyek, mint látni fogjuk, mindenképpen érdekes adalékok, pláne, ha tisztában akarunk lenni vele, hogy a gyűjteményekben lapuló tárgyak kinek a tulajdonában lehettek, vagy mivel érdemelhette ki azokat. 

8. kép - Német gyalogság és páncélosok a Barbarossa hadművelet közben .

  1. Heeres-Verordungsblatt - 1939. 12. 20. 

Ebben az 1,2,3 és 9. paragrafus említi a tárgyalt jelvényt. 

Összefogalalva, ahogyan Dr. Heinrich Doelhe is már leírta 1943-ban, az 1940 január 1-el kezdődő időszakban szolgálatot teljesítőkre vonatkozóan szól a rendelkezés, nem visszamenőlegesen. Az egyenruha bal zsebének közepén való viselést hangsúlyozza, amennyiben magasabb elismerés birtokában nincs a jutalmazott. 

Leírja továbbá, hogy a jelvény közepén páncélos helyezkedik el füves mezőn, melyet ovális formában babérkoszorú vesz körbe, ezt 12 óránál, lecsapott szárnyú, karmai között szvasztikát tartó sas zárja.

Az adományozásokban a páncélos hadosztályok parancsnokai kompetensek, illetve ahogy korábban a cikkben már taglalt, az első világháborús páncélos jelvény birtoklása nem volt megfelelő alap az újonnan alapított elismerés kiérdemléséhez.

 

  1. Heeres-Verordungsblatt - 1940. 06. 01. 

Ez utóbbi rendelkezés az, amelyben von Brauchitsch által megalapításra került az elismerés bronz változata. Az információ tömörítve, de rendben van az 1943-as irodalomban is. Bár bővebben részletezi a rendelet, hogy kiérdemelheti páncélgránátos, gépesített és motoros lövész, valamint páncélozott felderítő egységek tagjai is. 

Ebben a rendeletben, amelyről már nem értekezik Dr. Heinrich Doelhe könyve, átnevezik a kitüntetést Panzerkampfwagenabzeichen-ről, Panzerkampfabzeichen-re.

 

  1. Heeres-Verordungsblatt - 1942. 09. 08.

Az elismerésre jogosulttá váltak az egészségügyi személyzet tagjai is. Mindemellett az adományozás lehetősége a hadosztály parancsnoka helyett már az ezredek vagy önálló zászlóaljak vezetőinek kezébe került. Ez és az ezt követő rendelkezések már nem szerepelnek a fentebb tárgyalt szakirodalmakban.

 

  1. Heeres-Verordungsblatt - 1942. 12. 31.

Ennek értelmében megkaphatták a futárok, valamint a páncélos karbantartó egységek tagjai is, amelyek a kritériumoknak megfelelően feladatot hajtottak végre páncélosokkal harcérintkezés közben. 

 

  1. Heeres-Verordungsblatt - 1943. 01. 31. 

Ismét kiterjesztésre kerül az adományozható személyek listája, amely itt a páncélosok kötelékében szolgálatot teljesítő híradós egységek tagjaival bővültek ki.

9. kép - Egy híre, 1942. 09. 29-én készült sajtófotó, amely Észak-Afrikában készült. A háttérben egy kilőtt Panzer III-as látható.

  1. Heeres-Verordungsblatt - 1943. 06. 22.

Fontos mérföldkő, hiszen ekkor kerülnek bevezetésre a számozott elismerések. Erről a rendelkezés 1-es, 2-es, 3-as, 4-es és 8-as paragrafusaiban olvashatunk részletesebben. Összefoglalva tehát a II. fokozat 25, a III-as fokozat 50, a IV-es fokozat 75, illetve 100 ütközet (nap) után vált kiérdemelhetővé. Folyamatos, megszakítás nélküli szolgálat esetén nem az ütközettel töltött napok száma, hanem a szolgálati idő volt beszámítható, azaz 15 hónap 25 nappal, 12 hónap 15 nappal, valamint 8 hónap 10 nappal volt arányos. ( A sebesülés okán, vagy hivatalos eltáv okán történő távollét, amely utóbbi nem volt hosszabb, mint a szolgálati idő negyede, úgy az nem számított megszakításnak.)

Ugyanezen rendelkezés értelmében a hadosztály parancsnoka kevesebb feltétel teljesítése esetén is adományozhatott, még el nem ért, számozással rendelekző elismerést azoknak, akik esetleg komolyabb sérülés, fagyás, vagy egyéb okokból kifolyólag nem teljesíthették még az elvárásokat. Így a II-es fokozat esetén rendelkezni kellett minimum 18 nap, a III-as fokozat esetén minimum 35 nap, a IV-es fokozat esetén minimum 60 nap regisztrált harctéri múlttal.

A rendelkezés 1943. július 1-től volt hatályos.

10.  kép - Panzer IV-esek az orosz fronton 1943-ban.

  1. Heeres-Verordungsblatt - 1944. 12. 01. 

Egy fontos, ám utolsó rendelkezés, amely tisztázza az Általános Rohamjelvény (Allgemeines Sturmabzeichen) és az Ezüst Páncélos Rohamjelvény fokozatainak adományozhatóságát, hiszen a páncélvadászok, rohamlövegek személyzete előbbire volt jogosult. 

Ennek értelmében tehát azok az egységek, amelyek Jagdpanzer 38-al, Jagdpanzer IV-el, Jagdpantherrel, Jadtigerrel, Sturmgeschütz III-assal és IV-essel voltak felszerelve azok a Ezüst Páncélos Rohamjelvényre és annak fokozataira voltak jogosultak, amennyiben feladatukat valamely Panzerjagdverband kötelékében látták el.

11. kép - Stug IV-es Allenstein utcáin Kelet-Poroszországban 1945 januárjában.

 

Az első darabokat és a prototípust magát is, a C.E. Juncker cég készítette.  Mindemellett természetesen az ő nevükhöz fűződik az első verőtövek kialakítása is.

  

12. kép - Néhány variáció a Páncélos Rohamjelvényre. Bal szélen ezüst Frank & Reif (szinte makulátlan), középen bronz Steinhauer & Lück, jobb szélen pedig szintén ezüst Hermann Aurich. Mindhárom példány alapanyaga cink ötvözet.

 

A különböző típusok, variációk, sajátosságok és érdekességek a következő cikkben lesznek olvashatók!

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Jelvény Németország