Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

A virágfüzéres háború kitüntetései - Anschluss

A virágfüzéres háború kitüntetései - Anschluss

Az anschluss medál egy hármas sorozat része, ide tartozik a Szudéta medál és a Memel medál is. A három darabot szokták a „virágfüzéres háború” (Blumenkrieg) kitüntetésének nevezni, hiszen itt a hadmozdulatok vér nélkül, harc nélkül zajlottak.

A jelvények kialakítása hasonló, mindegyik variáció a Prof. Richard Klein 1938-as pártjelvénye alapját mutatja, a hátlapokon az események dátumaival. A legtöbbet a Hauptmünzamt Wien gyártotta, de ennek a cégnek a dokumentált „keze nyoma” a Memel medáloknál egyértelmü.

1. kép - Richard Klein munka közben

A kitüntetés annyira katonai amennyire nem. Kaphatta katona, aki a bevonulásban érintett volt, de kaphatta párttag, SS tagja aki érintett volt az események valamelyikében. A politikai vonatkozás miatt erre a kitüntetésre nem vonatkozhatott az 57’-es rendelet, azaz maradt a tiltott, nem viselhető kategória.

Megérdemel pár szót a háttértörténet, azoknak mindenképpen akik feldobnának a polcra egy ilyen kitüntetést. Az Anschluss a tanult és mai történelmünkben az osztrák állam ugyan vér nélküli, de erőszakos beolvasztásaként szerepel. Picit matattam a történetben, és mint annyi más 2. vh vonatkozású dolognál, szerintem itt sem fehér vagy fekete a történet, inkább szürke.

2. kép - A csatlakozást népszerűsítő plakát

Ha „német oldalról” közelitjük meg a dolgot, azt látjuk hogy Hitler első lépései a nemzetközi porondon hatalomra kerülése után tapogatózó jellegüek, óvatosak. Csak miután az előző háború győztesei nem értékelik visszafogottságát, akkor változtat módszerein.

Elsőre figyelmét a Saar-vidéknek szenteli, amely a Versailles-i békeszerződés alapján 1920-ban 15 évre Franciaországhoz került. Ennek lejártával népszavazáson kell döntenie a lakosságnak hova szeretne tartozni. Lehettek volna németek, franciák vagy akár valami független is. 1935 január 13-án a szavazás fölénnyel (90,8 %) eldöntötte hogy németek lettek. 1935. március 1-én felhúzták ott a zászlót a bevonult német csapatok. Ennek kapcsán Hitler beszédet mond és hivatalosan lemond az Elzász-Lotharingiával kapcsolatos német igényekről.

3. kép - A Saar-vidék visszacsatolását ösztönző propagandajelvény

A következő lépése a demilitarizált Rajna-vidék. Ez csak nevében volt az, 1921-ben és 1923-ban a belga és francia csapatok a Ruhr-vidéket csapataikkal megszállták, kihasználva hogy ott nincsenek német egységek, betartva az egyezményt. Ha olyan kedvük volt, a részeg francia katonák a lakosság elött a német zászlóra vizeltek.

A megaláztatások ellenére 1925-ben a németek a Locarnoi Egyezményben megerősítik a demilitarizálás betartását. Ez már belépő az akkori Népszövetségbe, amely amolyan korabeli "eu" kezdemény volt. Ebben az egyezményben az is benne van hogy a belgák, a franciák és a németek nem kötnek külső mással vagy egymással olyan szövetséget amely valamelyikük ellen, annak érdeke ellen van.

10 ével később a franciák kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötnek a Szovjetunióval, ez az akkori relációban a locarnoi megállapodás megsértése. Egyértelműen német ellenes lépés. Ez volt az amely egyben hatálytalanította a német-lengyel meg nem támadási egyezményt. Ezzel a korábbi megállapodással Hitler biztonságot szeretett volna teremteni azon az oldalon, a nyilvánvaló francia bekerítési törekvések ellen. Lett itt egy kis politikai hézag és a franciák gyorsan bevették oda szövetségesnek a szovjeteket.

4. kép - A Ruhr-vidék elcsatolásakor készült propagandaplakát, amely passzív ellenállásra szólítja fel a helyieket

Hitler ezt látva úgy döntött hogy a locarnoi téma öt sem köti a francia diplomáciai lépés miatt, 1936. március 7-én elrendeli a Ruhr-vidék katonai megszállását. Amikor ezt elöször előhozta a katonai vezetésnek, figyelmeztették, hogy a franciák katonai lépéseket tehetnek. A kancellár mondta, hogy ezek nem fognak tenni semmit-és igaza lett.

Ezt követte Ausztria csatolása. Tény hogy az osztrák terület kisebb megszakítással körülbelül ezer évig német kapcsolatú volt, ha lehet igy fogalmazni. Hitler látható célja a német nyelvterületek egyesítése volt.

Ha osztrák oldalról nézzük, az anschluss kérdése folyamatosan napirenden volt, és - változó intenzitással, de - végig meghatározta az osztrák politika történéseit. Az 1938 márciusáig vezető úton több ezt igazoló állomás rögzíthető. 1918-1919 szocialista anschluss-eufóriájából a nagyhatalmak ébresztették fel Ausztriát Saint-Germain-en-Laye-ben. Az osztrák szövetségi tartományok ezt követő, inkább pszichológiai, semmint nemzeti-kulturális alapokon nyugvó anschluss-mozgalmának a genfi jegyzőkönyvek aláírásával (és népszövetségi kölcsön biztosításával) parancsoltak megálljt 1922 októberében. 1925-től új lendületet vett a csatlakozási propaganda, és a gazdaság, a közlekedés, a kultúra, a jog és számos más területen folyt egy fokozatos gyakorlati összehangolódási folyamat, politikai síkon azonban kínosan kerülték az anschluss melletti, de az annak bármilyen kárt okozó állásfoglalást is. Egységes fellépésre nem volt esély, mert az ország az 1927. július 15-én, az Igazságügyi palota előtt történt, egy munkástüntetés mintegy kilencven halálos áldozattal járó leverése óta egymással kibékíthetetlenül szemben álló táborokra szakadt, majd megkezdődött az a fokozatos államcsíny, mellyel a Dollfuss, majd késöbb a Schuschnigg kormányzat megfojtotta a köztársaságot

1933-ban a Dolfuss vezette kormány minden eszközzel akadályozta az egyesítési törekvéseket, a választójog korlátozásával, betiltotta a szociáldemokrata és nemzetiszocialista mozgalmakat, ha kellett rálépett a szakszervezetek nyakára is. 1934 júliusában egy puccskisérlet során nemzetiszocialisták rálöttek Dolfussra, aki az irodájában elvérzett.

1936 júniusában megállapodás született, hogy azért az osztrákok kicsit németek is, hagyják már a nemzetiszocialistákat élni. Kurt Schusschnigg kancellár nyomás alá került, 1938 február 12-én a Sasfészekben tárgyalt Hitlerrel és engedett abban hogy a nemzetiszocialistákat be kell venni a kormányba is sokan vannak. Az amnesztia után a párt vezetője, Arthur Seyss-Inquart meg is kapta a belügyminiszteri posztot, az ő védernyője alatt a nácik már hatalmi eszközökkel is közelíthettek a csendőrséghez és a rendőrséghez, és kezdtek beépülni az antifasiszta, a nácikkal vetélkedő Hazafias Frontba. Az események feletti ellenőrzést elvesztő Schuschnigg a szociáldemokratákat és a kommunistákat is "harcba szólította" a patriotizmus felélesztéséért és a függetlenség megőrzéséért. A kancellár utolsó, kétségbeesett lépésként március 9-én bejelentette, hogy március 13-án népszavazást tartanak az ország önállóságának megőrzéséről, egyben a részvételi korhatárt 24 évre emelte, hogy a náci ideológia iránt nagy számban elkötelezett osztrák fiatalok ne járulhassanak az urnákhoz.

4 nap (!) alatt szerveztek meg egy olyan népszavazást amelyhez elöbb nem is voltak jegyzékek. Schuschnigg saját pártja szineiben szervezte meg a szavazást. Az állami alkalmazottak szavazását vezetőik felügyelték, be kellett mutatniuk mire voksolnak. Olyan szavazólapok voltak amelyen az egyesítés ellen lehetett jelölni, aki mást akart azt magának kellett leírni elkészíteni. Seyss-Inquart 3 alkalommal kérte a népszavazás elhalasztását, és annak alkotmány szerinti lebonyolítását. Amikor ezt elutasították, Seyss-Inquart a német akkori belügyminiszterhez fordult, aki Göring volt. Ő meg rárúgta az ajtót a német kancellárra, aki osztrák születésű lévén érzékeny volt a kérdésre. El is romlott a hallottaktól.

Március 10-én Hitler kiadta a parancsot az Ottó-hadművelet előkészítésére. 11-én Arthur Seyß-Inquart belügyminiszter lemondásával fenyegetőzve szólította fel Schuschniggot a népszavazás előkészületeinek leállítására. Kora délután Hitler kiadta 1. számú utasítását a másnapra tervezett bevonuláshoz. Ezután következett Seyß-Inquart második ultimátuma a kormány lemondásáról és az ő vezetése alatti újjáalakításáról. Miután Párizs, London és Róma sem mutatott hajlandóságot az osztrák függetlenség megvédésére, Schuschnigg meghátrált. Ezután nem sokkal este fél nyolcas határidővel Wilhelm Miklas szövetségi elnök kapta a Seyß-Inquart kinevezését követelő, immár harmadik ultimátumot. Schuschnigg este nyolc órakor a rádióban jelentette be az ultimátum(ok) tényét, és azt, hogy Ausztria meghajol az erőszak előtt.

A nemzetiszocialisták gyakorlatilag már ekkor átvették a hatalmat, Hitler elképzelése, az anschluss nélküli anschluss megvalósult. Másnap a hivatalos Wiener Zeitungban már csak egy rövidhírben közölték, hogy a szövetségi kancellár elhalasztja a népszavazást. Miklas szövetségi elnök csak hosszas alkudozás után adta be a derekát, este 11 órakor nevezte ki Seyß-Inquartot kancellárrá. Rajta kívül Richard Schmitz polgármester próbált szembeszállni a barna áradattal, de nem sokkal később letartóztatták, és Dachauba szállították.

5. kép - Osztrák gyerekek az Anschluss napján

Hitler mindezek ellenére aláírta a 65 ezer Wehrmacht-katona március 12-i bevonulását elrendelő 2. számú utasítását is. 13-án pedig törvény született Ausztria csatlakozásáról a Német Birodalomhoz, 15-én pedig a bécsi Heldenplatzon negyedmilliós tömeg üdvözölte a Führert. Az április 10-ei népszavazáson négy millió 453 772 igen szavazatot adtak le (99,73%-os többség), 11 929-en szavaztak nemmel, és 5776 érvénytelen voks is volt. A manipulációk ellenére az anschlusst megerősítő népszavazás eredménye nem tekinthető teljességgel hamisnak, még annak tudatában sem, hogy a „nemzeti ellenzék" táborát maximálisan 25-35%-ra teszik a korszakkal foglalkozó történészek. A német birodalom új részét, új nevén Ostmarkot hét körzetre osztották, Seyß-Inquart hivatalát felszámolták, Ausztria és a Német Birodalom újraegyesítésének birodalmi biztosa Josef Bürckel lett.

6. kép - Német csapatok bevonulása Ausztria területére

A fentiekből talán az is látszik, hogy bár volt itt politikai csata keményen, az osztrákok döntő része akkor óhajtotta a csatlakozást. A kormányzat meghátrálása, a gazdasági nehézségek megoldatlansága, az új birodalmi mítosz felvállalása, a katolikus-konzervatív bolsevizmusellenesség, a baloldali antiklerikalizmus átszakított minden gátat. Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök célzott rá hogy a múltat a helyén kell kezelni, amikor 2006-ban, amikor azt mondta:

„Az osztrákok milliónyi, hősiességgel és vétkekkel, kollaborációval és elutasítással, bátorsággal és gyávasággal teli külön-külön életutat jártak be... Nem lehet helye sem az általános elítélésnek, sem az általános felmentésnek. Vállalnunk kell a differenciálás sokkal fáradságosabb útját, az egyéni felelősségét, a bocsánatkérés és a megbocsátás és mindenekelőtt a jövőt szolgáló tanulás útját"

7. kép - Az eseményre alapított elismerés eredeti dobozában

7. kép - Az eseményre alapított elismerés elő és hátoldala

Természetesen az írásom ismeretterjesztő, különböző források anyagait illesztettem össze a teljesebb kép kedvéért, nem volt célja hogy bármit relativizáljon a múlt történései kapcsán.

Írta: MJ

Tartalomhoz tartozó címkék: Jelvény Németország Készlet